~4.rész

Sziasztok!! meg hoztam az új részt :)) remélem tetszeni fog! jó olvasgatást! össze tudjuk hozni a 15 komit? :$

 Izzy még nem volt otthon. Aminek nem tudtam hogy örüljek, vagy ne. Idegesen baktattam fel a szobámig. A kocsi kulcsot a farmer zsebembe csúsztattam. A

furcsa, meg magyarázhatatlan gondolataim miatt úgy éreztem szét durran a fejem. Nem tudtam hova tenni ezt a kis „konfliktust”. Nem értettem.. szinte biztos voltam benne hogy velem van a baj. Zayn egész egyszerűen utál. De a szemszín változások.. Harry forró teste.. fogalmam sem volt hogy mi történhetett. A szív verésem ahogy felértem a szobámba, nyugodni kezdett. Aminek örültem, mert legalább attól már nem kellett féltem hogy szívinfarktust fogok kapni.Egy ésszerű megoldásra jutottam: Ki kell derítenem mi van a srácokkal! Lehet hogy mégis jól jött hogy elhoztam a laptopom. 

Két szót pötyögtem be a keresőbe: One Direction. Több millió találat.. 

mekkora sztárok voltak. És csak így ott hagyták azt az életet? Ezért? Ezért a York nevű valamiért? A szemem versenyt futott a sorok közt. 

„ Harry Styles, Louis Tomlinson, Liam Payne, Zayn Malik és Niall Horan az x-faktorban tűntek fel, külön-külön. A srácok bandába kerültek és igen jól össze szoktak. Már szinte testvérek” –ezt eddig én is tudtam. tovább böngészgettem és meg találtam amit kerestem. 

„ A One Direction szép fiúi váratlan módon eltűntek. Senki nem tud róluk semmit. A hatalmas rajongó tábor pánikban. A világ legnagyobb fiú bandája fel oszlott. Júlisus.1.-je, minden esetre tragikus napnak van el könyvelve a történelemben” –igen ezt is mesélte Harry.. Váratlan módon tűntek el? .. nekem ez nem tiszta. Zayn miért lehet rám mérges? Semmit nem csináltam..  meg bántani akart? És a szeme.. nem tudtam másra gondolni. Csak arra ahogy Zayn áll előttem és az életemre tör. Meg persze Harry pirosan villogó szemeire. Itt valami nincs rendben.. és egyre jobban izgat mi van a dolgok mögött valójában. A következtetésem nem volt valami frappáns. De azt tudtam hogy addig nem hagyom annyiban ezt a dolgot amíg meg nem tudom azt a bizonyos „titkot”.

***

A következő nap egy örökké valóságnak tűnt. Se Harry.. se Zayn.. és a One Direction többi tagja sem jelent meg az iskolában. Pedig merő fényes nap sütés világított York összes utcájában. Ami lássuk be, nagy szó! Mindenki sütkérezett a napon. Gondolom mindenkinek kivételes alkalom a mai.

De a srácok.. sehol.. egész egyszerűen mintha eltűntek volna. Valahol bujkált egy kósza gondolatom. Mi van ha.. a fiúk.. össze verekedtek. Vagy valami baj történt velük… Nem! Az nem lehet! -csitítottam a gondolataim. Minden világos. Zayn utál.. És a kérdés nem lappangott el bennem : Miért?. Szerettem volna azt hinni álmodok. De a tény hogy a srácok nincsenek iskolában csak erősítette a gondolatom, hogy bizony valós volt a tegnapi afférunk. Még nem is beszéltünk. Nem bánthattam meg semmivel. A kíváncsiságom egyre jobban idegesített. Olyan egyszerű lenne, ha ezt csak el kéne felejteni. De nem igazán olyan dolog amit egyik napról a másikra a tudat alattim mélyére tudnék söpörni.

Matek órán Jessy mellett ültem és valami érthetetlen szöveget magyarázott hogy majd lesz egy kirándulás.. a helyi erdőbe szeretnének menni sátorozni. Én is kaptam egy meghívást, de semmi kedvem velük menni.. Minden esetre egy „majd meglátom” volt a válaszom. Spanyol órán egy srác mellett ültem. Már találkoztam vele, Jessy-nek nagyon jó barátja, ő is ott lesz a kiránduláson. És pontosan emlékszem a nevére: James.

Menzán egyedül ültem, ott ahol Harry-vel szoktunk. Bambán bámultam ki a fejemből és egy falat sem csúszott le a torkomon. Minden szempár megbámult. Ami különösebben nem érdekelt.. most senki nem érdekelt. Csak Harry, Zayn, Liam, Louis és Niall. Csak rájuk tudtam gondolni.

Reménykedtem hogy egyszer csak besétálnak a menzára. De nem jöttek.

Egész idő alatt ott volt bennem a vágy, hogy beszélhetek velük.

A nap többi része körülbelül ugyan így telt. Az utolsó órám Biológia volt. Alig vártam a megmentő csengőt, hogy rohanhassak ki az én drága kocsimhoz. Még mindig a kocsimban éreztem magamat csak biztonságban. Üveges tekintettel bámultam ki a szélvédőn. Próbáltam feledésbe vetni ezt a szörnyű napot. A nap még mindig sütött, igaz már csak halvány sugarak törtek be a kocsim ablakain. A zsebembe nyúltam a slussz kulcsért. Amikor a vissza pillantó tükörben Zayn-t pillantottam meg. Nem hittem a szememnek. Villám gyorsasággal hátra fordultam, hogy meg állapítsam hogy tényleg ott van-e, vagy csak már képzelődök.. A hátsó szélvédőn keresztül kémleltem Zayn-t. De ő már nem volt ott, ahol az előbb. Ki akartam szállni a kocsiból.. utána rohanni. Meg keresni.

A testem meghűlt, és már a sírás kerülgetett amikor a fejemben meg csendült egy hang. A hang, amit már annyiszor hallottam. Mindig megszólal ha valami rosszat akarok tenni. Ha Izzy-vel veszekszek, ha a menekülésen jár az agyam. Ha a kést tartom a kezemben, az ereimre törve.

Ez az a hang, ami segített abban, hogy ne adjam fel, de azért hülyeséget se műveljek. Tehát ez a hang szólt megint hozzám.

„-Bella!” –suttogta angyali hangon. „–Ne tedd! Úgy is vissza jön!” –lehelte a gondolataim közé könnyedén. A hang újra meg mentett. Mert a következő pillanatba újra a vissza pillantó tükörbe keveredett a tekintetem. És egy kisbusz suhant el a kocsimtól körülbelül 2 centire. Ha kiszállok, most elüt az a kocsi.. A mellkasomhoz kaptam és sűrűn kapkodtam levegő után.

Képzelődök itt össze vissza.. annyira gyors nem lehet hogy az egyik pillanatban itt van, a másikban  meg látótávolságomon kívül..

Homlokomra emeltem jéghideg kezem, remélve hogy ez megnyugtat.

Indítottam a kocsim motorját és ki ügyeskedtem magam a parkolóból. Haza felé végig idegesen szorongattam a kormányt.